Édesítőszerek fogászati vonatkozásai

A finomított ételek századát éljük. Finomított liszt, finomított cukor, kalóriadús készételek. Azonban az agyoncukrozott élelmiszertrend ellensúlyozására egy másik irányzat térhódítása is megfigyelhető az élelmiszeriparban: a fogyasztók tájékozottsága és az egyre növekvő cukorérzékenység miatt, mind több olyan élelmiszer kerül piacra, amiben cukor helyett cukorpótlók, édesítőszerek találhatók.

 

Fogkímélő pótcukrok

Fogkímélőnek nevezhetjük azokat az édesítőszereket, melyek nem savasítják a keletkezett lepedéket, sőt, inkább növelik, azaz kedvező irányba viszik annak pH értékét, valamint csökkentik tapadó készségét. Ennek megfelelően édes ízük dacára a fogszuvasodás ellen dolgoznak.

Image result for édesítőszerek fogászat

Cukor helyettesítésére használható fogkímélő édesítőszer például a xilit és a szorbit. Ezek az édesítőszerek finoman szólva „átverik” a szánkban élő baktériumokat. A baktérium a fenti édesítőszereket ugyanúgy felveszi, mint a cukrot – azonban nem tudja azt megemészteni, így nem termelődik sav sem, azaz a pH érték sem éri el a kritikus szintet, nem indul el a fogszuvasodás.

 

Létezik néhány cég, akik kifejezetten gyerekek részére xilit és szorbit tartalmú édességeket, például cukorkákat, nyalókákat gyártanak. A termékeken fogkímélő felirat és matrica is található. Ha gyermekünk semmiképp nem tud ellenáll a színes, édes nyalókák csábításának, legalább próbáljuk megkeresni a fogkímélő cukrokat.

 

Természetesen a fogkímélő édességek mellett is ugyanúgy szükséges a fogmosás, illetve a túlzott xilit és szorbit fogyasztásának enyhe emésztőszervi mellékhatásai lehetnek, pl. hasmenést okozhatnak, ezért fogyasztásuk mértékletességet kíván.

 

Fogszuvasodás háttere – táplálkozás, fogápolás, genetikai háttér

Kutatások bebizonyították, hogy a táplálkozástudomány által ideálisnak tartott étkezési normák és a fogorvosok által javasolt megfelelő és rendszeres szájápolás, alkalmasak a fogszuvasodás megelőzésére. Természetesen van genetikai háttér is, rosszabb zománcszerkezet, vagy könnyebben kilyukadó, barázdáltabb fogforma is. Azonban a genetikai háttér csupán az egyik tényezője a fogszuvasodás kialakulásának. Kedvezőtlenebb genetikai háttér mellett tudatos táplálkozással és megfelelő fogápolással a fogak egészsége megőrizhető!

 

Mire érdemes ügyelni a fogaink védelme érdekében?

  • Kerüljük a túlzott szénhidrát (cukor) fogyasztást, vagy cukrok helyett fogyasszunk fogkímélő édességeket. Ide tartozik a főétkezések közt nassolt chipsek, sütemények és a fogakra erősen tapadó cukorkák fogyasztása. A főétkezések közti nassolás nem csak a fogakra nézve káros, de az emésztőrendszernek is árt. A gyomornak meg kell emésztenie az ételt, a főétkezések közti szünet erre való, ha erre nincs lehetősége, méreganyagok rakódnak le az emésztőszerv rendszerekben, ami a legtöbb komoly betegség alapja.
  • Édességfogyasztás után a káros savas hatás kiküszöbölése érdekében minél hamarabb mossunk fogat.
  • Fogyasszunk rostos, rágható ételeket – ezek kevésbé tapadnak a fogzománcra, vitamindúsak, és rágásuk közben a rágóizmokat is megdolgoztatjuk.
  • Ügyeljünk a szájhigiéniára: naponta minimum kétszeri, legalább kétperces fogmosás javasolt, legalább kétnaponta pedig alapos fogköz tisztítás fogselyemmel vagy interdentalis fogkefével.
  • Félévente vegyünk részt ultrahangos fogkőleszedésen, ahol a dentalhigiénikus eltávolítja az esetlegesen lerakódott fogkövet.
  • Rendszeresen, legjobb félévente, de minimum évente egyszer, ellenőriztessük fogaink állapotát.
  • Gyermekeknél vagy fiataloknál javasolt megelőző kezelés a barázdazárás, mellyel őrlőfogaik rágófelszíni védelméről gondoskodhatunk.
Hívjon minket! Méhes Fogászat