Mikor alakulhatnak ki fogszabályzást igénylő esetek?

 

Ideális esetben a fogszabályzást már gyerekkorban alkalmazni szokták, amikor még az állcsontok helyzete nem megfelelő, hiszen ilyenkor még lehet rajtuk változtatni. Esettől függ, mikor kezdik el, de gyakorta szokták akkor, amikor a 8 maradó metszőfog már előbújt. Felső korhatás nincs, bármikor el lehet kezdeni a fogszabályzást!

A fogszabályzás alatt az állcsontok teljesen átépülnek, így a kezelések általában hosszú ideig tartanak, akár több évig is. Azonban ha a rendellenességet időben felismerik, és el kezdik kezelni, kevesebb idő szükséges. Természetesen a hossza függ a rendellenesség súlyosságától és jellegétől. Amennyiben a beteg rendszeresen hordja a fogszabályzót, valamint együtt működik a szakorvossal szintén egyszerűbb és rövidebb lesz a kezelés ideje.

Azonban a fogszabályzást igénylő esetek kialakulhatnak örökletesség miatt vagy szerzettek is lehetnek.

Szerzett eltérés lehet:

– A gyermek megszületése után anyamellről táplálkozik, ami az alsó és felső állcsont növekedését biztosítja. Azonban amikor ez nem valósul meg, az állcsontok fejlődése, növekedése nem történik meg.
– Gyermekkorban a fogsérüléssel járó balesetek is előidézhetik.
– Az idő előtt eltávolított tejfog a maradó fogazat eltorlódásához vezet, így szintén szükséges lehet a fogszabályzó használata.
– A gátolt orrlégzés eredményeként szükség lehet szintén a fogszabályzó készülék alkalmazására.
– Az ujjszopás megakadályozása fontos szerep lenne, ugyanis nyitott harapáshoz vezethet. Továbbá problémát okozhat amennyiben a gyermek feje alá túl magas vagy túl alacsony párna kerül, ugyanis rendellenes nyelés léphet fel.
– Az állcsontok nem megfelelő növekedését is okozhatja, ha a gyermek nem megfelelően táplálkozik, nem megfelelő mennyiségű táplálékbevitel történik, valamint a gyermek nem kap rágható dolgokat, hanem inkább pépes ételeket eszik.

Öröklött eltérések:

– Amikor a gyermek hasonlít a szüleire, örökli a fogívek alakját és méretét.
– A teljes népesség 1-2 ezrelékében fordulhat elő ajak-, és szájpadhasadékok, aminek a kezelése összetett folyamat, valamint fül-orr-gégészek, logopédusok, szájsebészek és fogorvosok segítik a gyógyulást.
– Vannak olyan fogak, amelyek helyzeti rendellenességei öröklődnek.
– Számfeletti fogak és csírahiány: Az ember fejlődése során nem alakul ki fogcsíra, abban az esetben hiányozni fog a foga. Ilyen lehet például a bölcsességfog csírájának hiánya, így nem fog kibújni a bölcsességfog. Amikor a szemfogak csírája hiányzik, szükséges a fogszabályzó készülék használata. Abban az esetben, ha számfeletti fogak jönnek létre, szintén szükséges a fogszabályzó kezelés.
– Továbbá szintén örökölhető a progenia és prognathia, a mélyharapás. Azt nevezzük mélyharapásnak, ha a felső fogak az alsó fogak metszőéle alá érnek több mint 3 mm-rel. A preognathia azt jelenti, hogy a felső állcsont túlzottan előreáll, a progenia pedig az állkapocs túlzott megnövését takarja.
– A fogcsírából rendellenes helyzetben kifejlődő fog is okozhat fogszabályzó kezelést.

Abban az esetben, ha az alábbi problémák állnak fenn, forduljon fogszabályzó szakorvoshoz:

– kattogó állkapocsízület
– fájdalom a fül körül
– fogcsikorgatás
– nappal és éjszaka fogszorítás
– kiakadó állkapocs
– mozgásban korlátozott állkapocsízület
– rágóizmokban tompa fájdalom vagy merevség

Nem szabad megfeledkezni, hogy a fogszabályzás egy olyan kíméletes módszer, amely a rosszul, helytelen pozícióban lévő fogakat normális, megfelelő helyzetbe irányítja, így újra egészséges, gyönyörű mosollyal örvendheti meg ismerőseit, munkatársait, családját.

Hívjon minket! Méhes Fogászat