Fogíny problémák

„Semmi, csak egy kis fogínyvérzés” – gondolhatjuk sokan a reggeli fogmosás után, a csapnál öblögetve, pedig a kis kellemetlenségből komoly zűr alakulhat ki. Felmérések szerint a lakosság 90 százalékánál kimutatható a fogíny valamilyen szintű megbetegedése. A súlyos fogínygyulladásnak pedig komoly következményei lehetnek: többek között szív- és érrendszeri betegségek, vesekárosodás, légúti gyulladásos megbetegedések, illetve nagyobb a koraszülés kockázata, kisebb súlyú csecsemők születnek… soroljuk még? Szóval érdemes komolyan vennünk azt a „kis fogínyvérzést” is, valamint tisztában lennünk azzal, mik lehetnek a legveszélyesebb támadások fogsorunk hátországára…

fogínygyulladás2

 

1. Dohányzás

A dohányosoknál sokkal nagyobb százalékban jelentkezik súlyos ínygyulladás, mint a nemdohányzóknál. A dohányzás egyik következménye az érszűkület, ami a szájüregben csökkenti a szájnyálkahártya vérellátását, rontja az oxigénellátást. A fogíny emiatt jobban ki lesz téve a baktériumok okozta káros hatásoknak. Súlyos esetben a fogágy is leépülhet, ami a fogak elvesztéséhez vezethet.

2. Alkohol

Bár sokszor lehet olyanokat olvasni, hogy egy kis vörösbor még védi is a fogakat, egy kis tömény alkohol fertőtlenít stb., az igazság mégiscsak az, hogy az alkohol nem barátja a fogínyünknek. Egy nagyszabású amerikai vizsgálat, a Health Professionals Follow-up Study, melyben ötvenezer amerikai egészségügyi dolgozó vett részt (fogorvosok is…), kimutatta, hogy az alkoholt rendszeresen fogyasztók esetében a fogínybetegségek veszélye 18-27%-kal nőtt meg, összehasonlítva az absztinensekkel. Az alkohol elsősorban a gyulladásra való hajlamot fokozta, ezért alakult ki inkább fogínybetegség is az alkoholt fogyasztók csoportjában.

3. Nem megfelelő szájhigiénia

Talán mondani sem kell: a fogínyproblémák első számú oka a lepedék és a bennük megbújó baktériumok. Szóval fogat kell mosni… alaposan, legalább kétszer naponta. És ha van időnk, használjunk fogselymet, és öblögessünk szájvízzel is. Ha mindezeket betartjuk, már elég sokat tettünk a fogainkért.

4. Fogkövek

A fogkő nem más, mint elmeszesedett lepedék. Megjelenhet az íny felett és alatt is, és nem csak a természetes fogakon! A fogkő érdes felületén a lepedék könnyebben megmarad, így egyre nagyobb mennyiségben rakódik le, és megakadályozza a fogíny megtapadását. Félévente érdemes elmennünk a fogorvoshoz, hogy eltávolítsa az esetleges fogköveket a fogainkról!

5. Nasi

Nemcsak elhízáshoz vezet a mértéktelen nassolgatás, de a fogínyünknek sem tesz jót, főként a szénhidrátokban gazdag rágcsák majszolgatása. Folyamatosan „összekoszoljuk” velük fogainkat, és segítünk velük a baktériumoknak. Ráadásul ha az a szokásunk, hogy egyik oldalon rágcsálunk inkább, egészségtelenül terheljük az ínyünk egyik oldalát, ami szintén a megbetegedéséhez vezethet. Ha már semmiképpen sem tudunk leszokni a nassolásról, próbáljunk a chipsekről, ropikról áttérni a zöldségekre – minden porcikánk örömmel fogadja majd a változást, beleértve a fogainkat is!

Hívjon minket! Méhes Fogászat