Fogászati implantátumok

 

ImplantátumA fogászati implantátumok beültetésének a célja, hogy hidat, koronát vagy fogsort rögzítsen. Ezeket az implantátumokat az elveszített fog(ak) helyére ültetik be, amely a gyógyulás után teljes értékű foggyökérként működik, melyre számtalan különböző megoldással lehet a pótlást rögzíteni. Hozzá nem értők nem veszi észre a különbséget az implantátumos fogpótlás és a valódi fog között. Az implantációs fogpótlás következtében nagyban javulhat a páciens komfortérzete, javítja a beszédet és a rágást, valamint visszaadja a páciensnek az elvesztett magabiztosságát. Az implantáció során felhasznált anyagok a legszigorúbb előírásoknak és szabványoknak felelnek meg, valamint rendelkeznek a nemzetközi minőségbiztosítási szabványokkal is. Fontos szempont egy implantációs rendszer megválasztásánál annak elérhetősége, múltja, piaci beágyazottsága. Nincs annál bosszantóbb, amikor egy szépen integrálódott implantátumhoz nem tud sem a páciens, sem pedig az orvos megfelelő alkatrészeket, kiegészítőket szerezni, mert a cég megszűnt.  

Ki kaphat implantátumot?

Gyakorlatilag bárki kaphat implantátumot, aki jó egészséggel rendelkezik, álkapcsának fejlődése véget ért, megfelelő a szájhigiéniája, valamint az állcsontjának azon része, ahova az implantátumot helyezik, megfelelő formájú. Nagyon fontos szempont, hogy ennek a területnek gyulladásmentesnek kell lennie. Fogágybetegség fennállása és szuvas fogak esetében a műtétet megelőzően meg kell gyógyítani ezeket. Szükség esetén a csontpótlásra is lehetőség van.  

Kockázatok:

A műtétet helyi érzéstelenítésben végzik, amelynek szövődményei ugyanolyanok, mint bármelyik érzéstelenítésnek. A jól megválasztott műtéti technikával, gondos tervezéssel, és megfelelő tudással a beavatkozás szinte teljesen fájdalommentes lesz. Csak nagyon ritka esetben áll fenn az implantátum kilökődése (1-2%), amelyet a rendszeres ellenőrzéssel, megfelelő szájhigiéniával és rendszeres ápolással elkerülhetünk.

Előfordulhat-e allergia az implantációval kapcsolatban?

Az implantátum egy tiszta, ötvözetlen titán, amely biológiai, fizikai és kémiai tulajdonságainak köszönhetően egybeforr a csonttal. Allergiás reakcióról az implantáció kapcsán nem tudunk. A felszínét titán-oxid alkotja, amelynek következtében a testnedvekben oldódik, így nem tud kapcsolatban lépni az immunrendszerrel.

Természetesen a titán érzékenyek számára is léteznek alternatív megoldások, ilyenek a cirkónium implantátumok, melyek semmilyen allergiás reakciót nem váltanak ki, még a legérzékenyebb pácienseknél sem.

Hívjon minket! Méhes Fogászat